Tisztelt Hit Gyülekezete!

Idén márciusban kértem Önöktől imát egy barátnőmért, akinél méhnyakrákot állapítottak meg az orvosok. Örömmel tudatom, hogy teljesen meggyógyult, és ezen az orvosok is csodálkoztak, mert nem sok esélyt láttak a gyógyulására. Dicsőség az Úrnak és köszönöm az Önök közbenjárását. 
 
Tisztelettel: Kinga (2014. június)

Tisztelt Vidám Vasárnap!

2013. augusztus 15-én küldtem imakérést édesapám gégerákból való gyógyulásához. Nagy örömmel és hálával szeretnék visszajelezni, hogy a kemoterápiás és sugárkezelés után édesapámat tünetmentesnek nyilvánították. Abból a stádiumból való gyógyulás, amit tavaly nála megállapítottak ez a gyógyulás csodának számít! Nagyon köszönöm és Isten gazdag áldását kívánom Önökre!
 
Katalin (2014. június)

Tisztelt Németh Sándor Lelkész úr!

2013. novemberben telefonáltam a Vidám Vasárnap szerkesztőségébe istentisztelet alatt. A Dunaújvárosi kórházban fülműtétre voltam előjegyezve, nagyon nagy fájdalom volt a fülemben. Tele volt a szervezetem mindenféle erős fájdalomcsillapítóval, de mégis nagyon fájt a fülem. Alig vártam, hogy kezdődjön az ATV-n az Istentisztelet. Betelefonáltam a szerkesztőségbe, hogy imát kérjek, hogy Isten gyógyítsa meg a fülemet, mert már kibírhatatlan fájdalmat éreztem. A hölgy, aki felvette a telefont, azt mondta, imádkozzunk együtt. És imádkoztunk! Dicsőség Istennek, két nap múlva elmúlt minden fájdalom a fülemből,megszűnt a gyulladás, valami fehér anyag kifolyt a fülemen, ami, elnézést kérek, de nagyon büdös volt. Azóta teljes egészségben élek.

Maradok mély tisztelettel: L. Jenő, Újsoltról (2014. március)

Kedves Lelkész úr!

2013 elején méhnyakrákot diagnoztizáltak nálam.Az orvosok nem sok jóval bíztattak, sőt az egyik közölte, hogy nagyon előre haladott az állapotom és örüljek, ha egyáltalán meg lehet műteni. A daganat majdnem 9 centis volt. De az Úr csodát tett velem. Bár végigcsináltam minden orvosi utasítást, de ha az Úr nem avatkozik be az életembe, nem gyógyultam volna meg! Azóta is jó egészségben vagyok, és örömmel tudatom, hogy a legutolsó CT-vizsgálat eredménye egyértelműen igazolja, hogy daganat mentes vagyok.

Köszönöm a támogatást, Szilvia Szekszárdról (2014. március)

Kedves Vidám Vasárnap!

55 éves vagyok, Eger mellett, Ostoroson élek, és a napokban ünneplem a második születésnapomat. Tavaly március 6-án délután hirtelen szívhalál miatt összeestem az utcán Egerben. A mentősök gyorsan kiértek ugyan, de már teljesen halva találtak pupillareflex, légzés és szívműködés nélkül. Mintegy fél órán át küzdöttek értem, míg végre újra megindult a szívműködésem. De nem tértem magamhoz, és nagyon súlyos kómás állapotban szállítottak az egri kórházba. Ott megint leállt a szívem, ezért ismét kétszer újra kellett éleszteniük. Ezután a Miskolci Kórház kardiológiai intenzív osztályára szállítottak át, ahol a világon ma elérhető legkorszerűbb kezelésben volt részem. Ennek ellenére az orvosok semmi jóval nem tudták biztatni a családomat. A súlyos oxigénhiány miatt jelentős agykárosodás volt várható. Az Egri HIT Gyülekezete tagjai nagyon sokat tettek értem és a családomért. Már az utcán, szinte a megérkező mentősökkel együtt ért oda két éppen arra járó hites hölgy, megálltak a lábamnál a bámészkodók mellett, és elkezdtek imádkozni értem. És addig abba nem hagyták, amíg a mentősök el nem szállítottak a helyszínről. Nem ismertek, nem tudták, hogy ki az, csak azt látták, hogy egy ember nagyon nagy bajban van, és inkább félretették a saját ügyes-bajos dolgaikat, csak hogy rajtam segítsenek. Az egri gyülekezet pásztora is meglátogatott Miskolcon, hogy imádkozzon a gyógyulásomért. Amikor az orvosok és ápolók ezt meghallották, azt mondták, hogy megteheti, bár szerintük rajtam már az sem segíthet. Az én állapotomból nem szoktak javulni, és főleg nem felépülni a betegek. A pásztor imáját követően egészségi állapotom azonnal és rohamosan javulni kezdett, így néhány nap alatt teljesen magamhoz tértem és felépültem. Egy hét múlva már a saját lábamon mentem el az egri HIT Gyülekezete istentiszteletére, hogy megköszönjem az új életemet Istennek, és a támogatást a gyülekezet tagjainak. Tíz nap múlva már újra dolgoztam. Egy hónap múlva már ugyanolyan életet éltem, mint azelőtt: füvet nyírtam a ház körül, fát vágtam télire. Vettem egy biciklit, és azzal jártam a faluba meg a tőlünk 10 kilométerre lévő Egerbe és vissza az ügyeimet intézni. Az orvosaim jó ideig azt hitték, hogy csak áltatom őket és magamat is. A kontrollvizsgálatok viszont mindig engem igazoltak. Végül november elején egy alapos ultrahang vizsgálatot követően a budapesti Haller utcai kórház neves szívspecialista professzora kijelentette a lelet értékelésekor, hogy „én nem tudom azt mondani, hogy önnek beteg szíve lenne”. Hálás köszönettel mindenkinek, aki segített, gondolt ránk, imádkozott és tett értünk, hogy nem a halál és a gyász, hanem az élet és az öröm győzött.

József Egerből (2014. március)

Oldalak