2013. március 24. | Krisztus a húsvéti bárányunk

Címkék:

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

A bűnbeesés következtében szakadék jött létre az ember és Isten között, és bejött a létbe a halál. A fogoly létből csak egy tökéletes, ártatlan élet, vér tud kiutat adni. Az Egyiptomból való kivonuláskor az izraeliták bűneit egy ártatlan bárány hordozta el, amelyre rááradt Isten haragja helyettük, így ők megmenekültek a pusztulástól. Jézus Isten Báránya. Ő az, aki elvette, hordozta az egész világ bűneit. A Fiú helyettesítő áldozat lett, hogy az emberi, gyarló élet helyett megkapjuk az ő tiszta életét. Jézus Krisztus tele volt kegyelemmel és igazsággal is, melyeket a bűnös ember a megváltás elfogadásakor szintén elnyer: ez a húsvét üzente.

Elhangzott dalok

  • Ma még az ég
  • Az Úr megmentett engem
  • Akit megtisztított a vér
  • Tánc, tánc, csak érted van a tánc
  • Csodatevő Isten
  • Keresztre ment, ott szenvedett

Elhangzott igék

  • János Evangéliuma 1,29-37.
  • II. Korintus levél 5,18-19.