2011. május 15. | Az út Isten dicsőségébe

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Hogyan tudja megnyerni az ember azt a kenetet, amit Jézus, az ő Mestere ;kapott a megdicsőülése után? Ehhez az első lépés az elhívás és a felkenetés. ; ;Az Istennel való kapcsolatfelvétel mindig elhívással kezdődik. ; ;Az isteni elhívásnak kell engedelmeskedni, ahogy ezt Elizeus is tette. ; ;Az elhívás elfogadása után be kell lépni az Ígéret földjére. Gilgál a fordulat helye, a kereszténnyé válás három alaplépését jelképezi. ;A megtérés után el kell köteleznie magát az embernek, és be kell lépnie a szent döntések, elhatározások helyére; ezt jelképezi Bétel. ; ;A következő állomáson, amit Jerikó képvisel, 3 fontos területen kell harcolni: ; ;az ember saját romlott természete és kívánságai, a Sátán és a pokol erői, valamint e világ (vádlások, becsmérlések) ellen. ;

Elhangzott dalok

  • Ez a ház kősziklán épült
  • Megvan az élet titka
  • Veremben voltam, hozzám hajolt
  • Lehetsz úton valahol (Nincsen más)
  • Elhívtál, Urunk, hogy szolgáljuk Igédet
  • Nálad van csak békesség
  • Látom a megnyílt Mennyet

Elhangzott igék

  • Királyok II. könyve 2,1-15.
  • Jelenések könyve 11,3-6.
  • Királyok I. könyve 19,16-21.