2006. április 9. | Dávid sátora

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Dávid sátorának tanulmányozását a frigyláda történetével kell kezdenünk, mely hosszú időn keresztül biztosította Isten állandó jelenlétét Izrael számára. A frigyládán lakozó dicsőség jelentette a zsidók számára az életet, ez volt a sikerük titka. Amikor a frigyládával Törvény szerint bántak, akkor nem volt olyan ellenség, akit ne tudtak volna legyőzni, ám mikor figyelmen kívül hagyták a Törvény rendeléseit, az ellenség győzedelmeskedett. Az Újszövetségben – a fentiek mintájára – azért kapják a hívők a Szent Szellemmel való közösséget, hogy Őáltala legyenek győztesek életük minden területén. Ehhez azonban Igei módon kell kapcsolatot tartani Vele éppen úgy, ahogy a zsidóknak a frigyládával.

Elhangzott igék

  • Apostolok Cselekedetei 15,14-18.
  • Sámuel I. könyve 4,17-22.