2005. december 18. | A felkenetés

Címkék:

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Már az Ószövetségben is találkozunk felkent személyekkel, akikben a kenet alakított ki olyan képességeket, amelyek által együtt tudtak működni Istennel és be tudták tölteni az életfeladatukat. A Názáreti Jézus Krisztust is a Szent Szellemmel való felkenetés tette képessé a szolgálatra. A kenet célja, hogy a hívő ne csak a saját üdvösségét munkálja, hanem másokét is, azáltal, hogy az evangéliumot hirdeti, prédikál, betegeket gyógyít, kiűzi a démonokat az emberekből, vigasztalást, reménységet ad. Jézus Krisztus egyértelművé tette, hogy a keresztényeket is a kenet teszi képessé arra, hogy Isten dolgait megcselekedjék.

Elhangzott igék

  • I. János levél 2,20 ;27.
  • Mózes II. könyve 4,1-9.
  • Sámuel I. könyve 10,9-10.
  • Máté Evangéliuma 3,16.
  • Lukács Evangéliuma 4,18-19.
  • Apostolok Cselekedetei 1,8.