2004. március 28. | Hogyan kerülhetünk be Isten jelenlétébe?

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Ahhoz, hogy bekerülhessen az ember Isten jelenlétébe, tudnia kell, hogy a názáreti Jézus Krisztus megváltói műve nem fejeződött be a Földön, a Mennyben folytatódik. Ha Isten szelleme rászáll az emberre, megváltozik a szelleme, gondolkodásmódja, sőt még a képességei is. Szívünknek, szellemünknek és ennek következtében az egész személyiségünknek az a legfontosabb célja, hogy Isten jelenlétébe kerüljön. A Szentlélekkel való közösségünk akkor tud minőségi lenni, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ő nem alacsonyabb rendű lény az Atyánál és a Fiúnál. Nem csupán az Igének kell tehát alárendelnünk magunkat, hanem a Szentléleknek is.

Elhangzott igék

  • Róma levél 5, 5.
  • Ésaiás könyve 6, 8-10.
  • Apostolok Cselekedetei 28, 25.
  • Apostolok Cselekedetei 5, 3.